A bajnokság egyik legnehezebb találkozója előtt áll a DVSE-Master Good. A debreceni pólósok a bajnoki címre is esélyes OSC Újbudát fogadják szerdán az OB1 18. fordulójában.

Süveges Máté együttese hétvégén a játéknap talán legnagyobb meglepetését okozva, hazai medencében 9:8-as bravúrgyőzelmet aratott az Eger ellen. Szerdán újabb komoly ellenfél érkezik a Zákány utcára a listavezető OSC Újbuda személyében. A felek legutóbb november végén találkoztak a fővárosban, akkor a mieink becsülettel küzdöttek és végül teljesen vállalható, 11-7-es vereséget szenvedtek Varga Dániel csapatától.

Ha tíz gól alatt tudnánk tartani őket, az már komoly fegyvertény lenne. Nekünk arra kell törekedni, hogy megnehezítsük az OSC dolgát és betartsuk a taktikai utasításokat. Itt a lehetőség, hogy különösebb teher nélkül begyakoroljuk az emberelőnyöket és a támadásépítést. Remélem, hogy szépen kidolgozott akciókból tudunk majd betalálni ellenfelünknek.” – nyilatkozta a találkozó előtt a hétvégi, Eger elleni győzelem egyik hőse, Fülöp Bence. 

(Fülöp Bence bízik a tisztes helytállásban a listavezető ellen. Fotó: Nagy Anita)

Az OSC mérlege eddig imponáló az OB1-ben, 14 győzelem és 2 döntetlen mellett mindössze egyszer kaptak ki, még november 27-én 7-6-ra a Ferencváros ellen. A világklasszisokkal teletűzdelt újbudaiak a Bajnokok Ligájában is továbbjutó helyen állnak és figyelemre méltó, hogy legutóbbi két idegenbeli összecsapásukat megnyerték a sorozatban a berlini Spandau és a horvát Jug Dubrovnik otthonában. Habár a papírforma egyértelműen a vendégek mellett szól, a tisztes helytállás mindenképp elvárható a debreceniektől.

Ez a találkozó kiváló erőfelmérő lesz a Szeged elleni bajnoki előtt, amely ezen a héten a legfontosabb számunkra. Nem is kérdés, ki a párharc esélyese, hiszen az OSC a bajnokság egyik nagy favoritja. Ettől függetlenül nem érkezünk feltartott kézzel a mérkőzésbe. Szeretnénk megizzasztani őket és kiszolgálni a közönségünket, amely az elmúlt hetekben már sok nehéz pillanaton segített át minket és hálistennek meg is tudtuk hálálni a bizalmukat az elmúlt két hazai bajnokin.” – zárta gondolatait Fülöp Bence.

A meccsen várhatóan lesz pár debütáló fiatal játékosunk, és többnyire egy fiatalokkal felálló DVSE-t láthatnak majd a szurkolók. Az összecsapás szerda este negyed nyolckor kezdődik, melyet a DVSE Youtube csatornáján is élőben követhetnek majd a drukkerek.

Hajrá DVSE!

Bravúros győzelmet arattunk!

2022. január 29. - 17:07

Szülői értekezlet

2022. február 02. - 8:06