A Szolnok vendége lesz a DVSE szerda este a tavaszi szezon első mérkőzésén. Zsivko Gocics együttese eddig mind a 15 mérkőzését megnyerte és a hétközi randevúnak is a hazaiak az abszolút esélyesei.

A találkozót eredetileg február 3-án rendezték volna, de a két fél úgy döntött, három héttel korábban mérkőznek meg egymással. Az Eurokupában is érdekelt szolnokiak hibátlan őszi félévet tudnak maguk mögött és ezt a sorozatot szeretnék folytatni 2021-ben is. Február 27-én kezdik meg a nemzetközi menetelést, addig nem hátrány, ha minél több mérkőzést lejátszanak a bajnokságban.

A csapatok legutóbb október elsején találkoztak a bajnokságban, akkor a Tisza-partiak 15-7-re nyertek a Debreceni Sportuszodában. Azon a meccsen az első két negyedben remekül tartotta magát a DVSE, a második félidőben viszont megrázták magukat a szolnoki világsztárok és végül kétség nem férhetett a győzelmükhez.

A vendéglátók erejét jól mutatja, hogy Märcz Tamás szövetségi kapitány a múlt héten Debrecenben megrendezett Világliga selejtezőre öt szolnoki játékost – Angyal Dániel, Konarik Ákos, Kovács Gergő, Nagy Ádám és Nagy Viktor – hívott be, a szerb válogatottban pedig Filip Filipovics, Radomir Drasovics és Dusko Pijetlovics képviselte a Dózsát.

(Az őszi találkozón Stefanidesz Levente két gólt szerzett a listavezető ellen. Fotó: Nagy Anita)

A szerdai találkozó a debreceniek számára is hasznos lehet. Miroslav Bajin csapata szombaton a pontszerzés reményében fogadja hazai medencében az Újpestet, a Szolnok elleni találkozó pedig kiváló felvezetése lehet a hétvégi, nagyon fontos bajnoknak.

„Örülök, tudunk játszani egy tétmérkőzést az Újpest elleni találkozó előtt. Egyértelmű, hogy a Szolnok a párharc esélyese, éppen ezért mi ezt az egészet úgy fogjuk fel, mint egy edzőmérkőzést és a legfontosabb, hogy visszarázódjunk az OB1-be.” – nyilatkozta a meccs előtt Miroslav Bajin vezetőedző.

A szezonnyitó bajnokit szerda este hét órától játsszák a Szolnoki Vízilabda Arénában.

Hajrá DVSE!

Újra munkában.

2021. január 07. - 16:15