Ha egy üzlet beindul – mondhatnánk! A DVSE Serdülõ június 22-én a Miskolcot és az Egert is megregulázta a hazai medénében, így (a Gyerek 1-et követõen) három nap alatt a második bajnoki címet szerete meg a DVSE-nek. Félelmetes Eger elleni meccsen vannak túl a srácok, Éder Zsolt edzõ – mint késõbb megjegyezte – a végére úgy kitikkadt, mint a partra vetett hal. Nem is volt más megoldás, mint örömittasan beleugrani a vízbe, Kardos Sándor trénerrel és a csapat egészével együtt.

 

Ilyen hétvégét! A Gyerek 1 után (õk pénteken brillíroztak) a DVSE Serdülõ is révbe ért, magyarán megnyerte a Területi Utánpótlás Bajnokság most befejezõdõ évadját. Vasárnap 9-tõl (helyszín Debrecen, Városi Sportuszoda) a VUK Miskolcot, majd 12-tõl a mieinktõl akkor még egy ponttal hátrébb lévõ Eger gárdáját is legyõzte, így az utolsó fordulót követõen a debreceni vízilabdázók nyakába került a jól megérdemelt aranyérem.

 
A történet úgy szólt, hogy ha a Miskolc legyõzése mellett az egriektõl nem kapunk ki, miénk az öröm, mivel velük szemben egy pont elõnnyel vágtunk neki a vasárnapnak. A srácok túlteljesítették a tervet, mert gyõztek – de még hogy!
 
Az elsõ negyedet követõen már volt egy gól fórunk a legutóbbinál is erõsebb kerettel érkezõ hevesiekkel szemben. Aztán kicsit ránk ijesztettek a srácok, mert a félidõig már nem találtak be többször, ám az látszott, hogy ez bizony nem lesz gólzáporos mérkõzés, így joggal reméltük, hogy egy-két kivédekezett szituációt és néhány eredményes hazai támadást követõen visszaáll a világ rendje.

 
Így is történt. A negyedik felvonásnak onnan vágtak neki a csapatok, ahonnan a meccs elején elkezdték, vagyis egál helyzetbõl. Ehhez kellett a masszív védekezésünk, valamint Bartók Peti fergeteges formája a kapuban. A záró negyedben aztán folytatódott hálóõrünk parádéja, és bár már az iksz is elég lett volna a DVSE üdvösségéhez, Peti még a lefújás elõtti pillanatokban is bemutatott két-három bravúrt, hogy ne „csak” a bajnoki cím legyen meg, hanem a gyõzelem is ezen a mérkõzésen. Persze mindehhez nem lett volna elég a védés, védekezés hatékonysága, gólszerzõink is beletették a magukét a közösbe, csakúgy, mint az egész CSAPAT.

 
A történeti hûség kedvéért jegyezzük meg, hogy az Eger nagyon jó együttest vonultatott fel ellenünk, ráadásul a játékosai java része – ha szigorúan vesszük – nem is csobbanhatott volna vízbe, mivel a szabályok értelmében, akik az országos bajnokságban is szerephez jutnak, itt a területi megmérettetésben már nem lennének nevezhetõk. Így utólag ez már mindegy, a mieinknek csak gratuláció jár!

 
Az eredményhirdetésnél Dr. Vass Gergely (ahogy két nappal korábban, úgy most is) a debreceni sportolók nevét sorolhatta fel a legvégén. A kupát a csapatkapitány Árva Endre vehette át elsõként. A közönség pedig – amely végig kitartóan buzdította a mieinket – felállva tapsolta meg a DVSE Serdülõt, a fiúk pedig ugyanezt viszonozták, mivel tudták õk is, hogy a publikumnak szintén köszönet jár.

 
Debreceni VSE – VUK Miskolc
8-5 (1-1, 4-2, 2-2, 1-0)
 
DVSE: Bartók Péter – Oláh B., Kovács T., Kupás Z., Lõrincz T. 3, Szabó B. 2, Árva E. 3 Cserék: Szabó M., Varga P., Bánfi Cs. (keretben volt még, de ezen a meccsen nem játszott: Wanda Sz., Kovács Z., Gyõry P., Sajgó L. – kapus). Edzõ: Éder Zsolt, Kardos Sándor.
 
Gól emberelõnybõl: -, ill. -.
Gól ötméteresbõl: 1/1, ill. -.

 
Debreceni VSE – ZF Eger
5-4 (2-1, 0-2, 2-1, 1-0)
 
DVSE: BARTÓK PÉTER – OLÁH BALÁZS, KOVÁCS TAMÁS, KUPÁS ZOLTÁN, LÕRINCZ TAMÁS 2, SZABÓ BENCE, ÁRVA ENDRE 2. Cserék: VARGA PÉTER 1, (keretben volt még, de ezen a meccsen nem játszott: WANDA SZABOLCS, KOVÁCS ZOLTÁN, SZABÓ MÁTYÁS, GYÕRY PÉTER, BÁNFI CSABA, SAJGÓ LÁSZLÓ – kapus). Edzõ: ÉDER ZSOLT, KARDOS SÁNDOR.
 
Gól emberelõnybõl: -, ill. 4/1.
Gól ötméteresbõl: 1/1, ill. -.

Fotó: Szabó Ákos www.akosfoto.hu.
Írta: Koppányi Szabolcs.