Első pontjaira pályázik a szerdai játéknapon a DVSE – Master Good. Süveges Máté csapata a hetedik helyen álló Szegedet fogadja a Debreceni Sportuszodában.

A Tisza-partiak két győzelmet és három vereséget könyvelhettek el öt játéknap alatt, amely annak fényében mindenképpen dicséretes, hogy a közvetlen riválisokat magabiztosan verték meg és a papíron nehezebb ellenfelek dolgát is megnehezítették. Első győzelmüket a Szentes ellen aratták szeptember végén, Miskolcon pedig idegenben tudtak nyerni egy hónappal később. A legutóbbi fordulóban a Ferencvárost látták vendégül és jól jelzi a szegediek elszántságát, hogy a záró negyed előtt mindössze két góllal vezetett a Fradi.

„Tavaly is a Szeged ellen szereztük meg az első pontunkat, így akár ez jó előjel is lehet. Tény, hogy azóta erősödött a keretük, igaz, a miénk is. Remélem, szerdán végre kiküszöböljük azokat a hibákat, melyeket az elmúlt meccseken vétettünk és behúzzuk a találkozót.” – nyilatkozta együttesünk saját nevelésű játékosa, Macsi Martin.”

(Macsi Martin bízik a jó szereplésben.)

A DVSE többet készülhetett az összecsapásra, hiszen a múlt hétvégi bajnokit az OSC kérésére elhalasztották, így volt idő bőven felkészülni az ellenfélből. A debrecenieknek eddig sajnos nem jött össze a pontszerzés, a szerdai meccsen azonban bízzunk benne, hogy megszakad a rossz sorozat.

„Mentálisan is készültünk a találkozóra, hiszen az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy fejben hamar elfáradunk és ezen mindenképp változtatnunk kell. A Szeged olyan csapat, amely az utolsó másodpercig hajt, erre is nagyon oda kell figyelnünk és ilyen hozzáállással kell majd nekünk is beleállni a mérkőzésbe.” – vélekedett a DVSE vezetőedzője, Süveges Máté.

A DVSE – Master Good – Szeged bajnokit szerda este negyed nyolctól játsszák, remélhetőleg minél több hazai drukker előtt, parádés hangulatban. Aki esetleg nem tud kilátogatni a Sportuszodába, a DVSE Youtube csatornáján élőben következi a mérkőzést.

Hajrá DVSE!