Egy híján tíz év után távozik Debrecenből Miroslav Bajin. A DVSE felnőtt csapatának idény végén távozó vezetőedzője hazatér és Szerbiában folytatja edzői pályafutását.

 

Utolsó napjaidat töltöd Debrecenben, milyen érzések kavarognak most benned?

– Abszolút vegyes. Egyrészt szomorú vagyok, hiszen az életem egyik legjelentősebb szakasza zárul most le bennem, viszont mindig azt nézem, hogy hová tartok. Már január óta készültem erre a pillanatra, hiszen akkor körvonalazódott bennem először a váltás gondolata. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, most pedig itt vagyunk. Nem könnyű, hiszen rengeteg barátot hagyok most itt, de tudom, hogy nem végleges az elválás, hiszen sokakkal tartani fogom a kapcsolatot.

(Miroslav Bajin épp a győztes taktikát magyarázza játékosainak,)

– Ha néhány szóban kéne összefoglalnod, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál Debrecenben, mi az, amit magaddal viszel innen az emberi kapcsolatokon kívül?

– Megismertem egy új kultúrát, egy másik vízilabda stílust, egy teljesen más hozzáállást, legyen szó a sportról vagy a mindennapokról. A magyar kultúra egészen páratlan és gazdag, és ehhez párosul egy olyan nyelv, amelynél szerintem nincs kifejezőbb a világon. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült elsajátítanom a nyelvet. A szülők hozzáállása a gyerekekhez is példaértékű, ezt szívesen látnám Szerbiában is. Hiányozni fog a város és ez a gyönyörű uszoda is, ahol minden adott ahhoz, hogy tovább éljen ez a kivételes sportág.

– A vízilabdás részt fejtsd ki kérlek kicsit részletesebben. Hogy látja egy szerb szakember a magyar póló helyzetét 9 itt töltött év után?

– Számomra is megdöbbentő volt, hogy mekkora rajongás övezi a vízilabdát Magyarországon. Hihetetlen szerelem van az ország és a vízilabda között, ez kb. olyan, mint Anglia és a foci, vagy Kanada és a jégkorong. A Margitsziget a vízilabda temploma, olyan hangulatot és atmoszférát még sehol nem tapasztaltam, mint ott. Az egész ország rajong a sportágért, kortól és nemtől függetlenül. És nemcsak a válogatottról beszélek, elég megnézni a Nagykanizsa elleni osztályozónkat. Debrecenben több száz ember jött ki az uszodába, és még 500 km-rel arrébb is elkísértek minket jó néhányan. Ez mind örök emlék marad számomra.

– Csaknem egy évtized alatt számos nagy sikert és csatát éltél meg, de olykor nehézségek is akadtak. Ki tudsz emelni egy-két olyan eredményt, amelyre tényleg büszke vagy a DVSE-nél töltött korszakból?

– A 2000-es gyermek csapattal megnyert országos bajnokság talán a legszebb mind közül. Átvettem őket a 12. helyen, az idény végén pedig a mi nyakunkba került az aranyérem. Az a menetelés az egész klub eddigi legnagyobb utánpótlás sikere. A másik pedig az idei bennmaradás. Sosem látott nehézségekkel néztünk szembe a szezon előtt, minden téren. A Magyar Kupából nyeretlenül estünk ki, az OB1 végére viszont meg tudtuk előzni a Tatabányát és a KSI-t és kiharcoltuk az osztályozót. Nagyon nehéz volt hétről hétre úgy edzeni, hogy a befektetett energia nem hozta magával a pontokat, de a Srácok felnőttek a feladathoz, hittek a csapatban és egymásban. A Nagykanizsa egy nagyon erős, korábbi élvonalbeli játékosokat felvonultató együttes, de sikerült két győztes meccsen lezárni a párharcot, így bent maradtunk az élvonalban. Ez, és a gyermek csapattal az országos bajnoki cím óriási büszkeséggel tölt el.

(Extázis a köbön – Hálistennek sokszor volt ok az örömre 9 év alatt.)

– Hogyan tovább?

– Újvidéki vagyok, ott vízilabdáztam 13, majd edzősködtem 9 évet. Visszatérek és itt leszek az első osztályú csapat vezetőedzője. Az együttes a LEN kupában is érdekelt, szóval szép kihívás lesz. Emellett az utánpótlás szakmai igazgatói posztját is én fogom betölteni. Ott lesz az egész családunk, amely azért is nagyon fontos, mert hamarosan megszületik a kisfiúnk, és biztos vagyok benne, hogy jól fog jönni a szülői segítség ilyen téren is. 😊

(A Nagykanizsa elleni győztes osztályozó után.)

– Puszta kíváncsiságból, látsz rá esélyt, hogy valaha is visszatérsz a DVSE kispadjára?

– Szurkolóként már hamarabb is jövök, hiszen attól még, hogy már nem dolgozok itt, tervezem, hogy néha visszatérek egy-egy meccsre vagy találkozásra. Itt lettem először OB1-es edző, örökké hálás leszek a klubnak, hogy megkaptam a lehetőséget. Most a legfontosabb a következő, újvidéki fejezet az életemben, innentől csak erre koncentrálok. Nem zárom ki, hogy egyszer még visszatérek, de akkor már sokkal jobb edzőként szeretnék ismét leülni a DVSE kispadjára. Abban viszont biztos lehettek, hogy tiszta szívből szurkolni fogok a csapatnak a jövőben is, hiszen ez az én második otthonom!

(egy közös szelfi mindenkinek jár 🙂 )

Mindent köszönünk Brate!