Március utolsó hétvégéjén idén Debrecenben gyűltek össze hazánk orvos- és egészségtudományi felsőoktatásában tanuló hallgatók, hogy összemérjék erejüket öt csapatsportban, köztük a vízilabdában is. A 47. Medikus Kupa keretében megrendezett összecsapások kiélezett küzdelmeket hoztak a sportolóknak, izgalmas perceket a szép számban szurkoló nézőknek.

A debreceni hallgatók vízilabdacsapata címvédőként ugrott medencébe, s mi más lehetett volna a céljuk, mint itthon tartani a tavaly Budapesten elnyert trófeát. Két győzelem és egy döntetlen vezetett a sikerhez. A győzelemért járó kupát a csapatkapitány Orosz Tamás emelhette a magasba, a torna kapusának járó díjat Somorjai Péter kapta, a gólkirályi címet pedig 13 lőtt góljával Somorjai Sebestyén érdemelte ki.

A vízilabdások kupagyőzelme egyúttal azt is jelentette, hogy az összesített pontversenyt is a Debreceni Egyetem nyerte, így a 47. Medikus Kupa is városunkba került.

DOTE – Szeged 14-5

SOTE – DOTE 7-7

DOTE – Pécs 8-7

Szabó Bence edző: Komolyan vettük a felkészülést a tornára, több hetet készültünk együtt, és edzőmeccseket is játszottunk a DVSE korosztályos csapatai ellen. Az első meccsünk Hajdúszoboszlón volt a Szeged ellen, ennek ellenére rengeteg szurkoló elkísértek bennünket. Magabiztosan játszottunk, mindenkinek játéklehetőséget tudtunk biztosítani, és végül megérdemelten nyertünk. A második meccsünkön kissé fásultak voltak a srácok, és végig tudásunk alatt játszottunk, de végül sikerült döntetlenre menteni a találkozót. Előzetesen is úgy készültünk, hogy a Pécs ellen fog majd eldőlni az aranyérem sorsa, és végül ez így is lett. Ennek megfelelően teltház volt a Sportuszodában, óriási volt a hangulat, utasításokat gyakorlatilag csak a szünetekben tudtam adni a srácoknak, olyan hangos volt végig a szurkolás. Szerencsére 0-3-ról, majd 2-5-ről sikerült visszajönnünk, és végül egy góllal legyőznünk az ellenfelünket. Gratulálok a fiúknak, fantasztikus élmény volt az egész torna.

A csapat tagjai:

Kapusok: Somorjai Péter, Bíró Máté, Bóta Bence.

Mezőnyjátékosok: Hell Dávid, Kiss Dénes, Lovas Bence, Molnár Ákos, Orosz Tamás, Patócs Márton, Rácz Balázs, Radványi Péter, Somorjai Sebestyén, Szabó Péter, Török Zsolt.

Edzők: Szabó Bence, Dr. Módy Tóbiás