Az utolsó előtti fordulóban a Vasas együttese érkezik Debrecenbe. Miroslav Bajin együttese szeretné szépen zárni a hazai mérkőzések sorát és egy szoros mérkőzést játszani a teljesen más célokért küzdő angyalföldiekkel.

A DVSE az elmúlt három, ténylegesen nyerhető mérkőzéséből kettőt megnyert (Szentes, KSI), egyet pedig nyert helyzetből veszített el a Kaposvár ellen. A megszerzett hat pont, illetve az eredmények szerencsés alakulása miatt együttesünk karnyújtásnyira került a 14., osztályozós helyezés megszerzésétől, hiszen öt pont az előnye a KSI és hat a Tatabánya előtt két játéknappal a vége előtt. Emellett a BVSC elleni gólzáporos összecsapáson sem vallottak szégyent, úgyhogy eddig egy kifejezetten eredményes április áll mögöttük. Annak fényében, hogy milyen nehézségekkel kellett megbirkóznia a csapatnak ebben az évben, ez igazán megsüvegelendő teljesítmény, de még az utolsó lépések hátra vannak.

A srácokra szerdán a tabella ötödik helyén álló A-Híd VasasPlaket vár hazai medencében. A fővárosi piros-kékeknél olyan nemzetközileg is jegyzett sztárok játszanak, mint a korábban Debrecenben is védő olimpiai bajnok Branislav Mitrovics, illetve Szava Randelovics, a montenegrói VB és EB ezüstérmes klasszis, Drasko Brguljan, vagy éppen a két barcelonai világbajnok Bátori Bence és Bedő Krisztián, tényleg csak a legnagyobb neveket említve.

(Macsi Martin gólerősségére ezúttal is szükség lesz. Fotó: Rácz Eszter Anna)

Az angyalföldiek mérlege 28 bajnoki után 20 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség, és matematikailag továbbra is esélyük van bekerülni a legjobb négy közé. Éppen ezért várhatóan mindent meg fognak tenni a három pont begyűjtéséért, de reméljük, ehhez a mieinknek is lesz egy-két szava.

A felek legutóbb december elején találkoztak egymással. Akkor három negyeden át méltó ellenfele volt a DVSE a Vasasnak, a végén azonban a hazaiak egy 5-0-s rohammal, 12-5-re behúzták a meccset.

A bajnokság egyik legnehezebb ellenfele érkezik hozzánk, ennek ellenére bizakodva várom a találkozót. A Komjádiban partiban voltunk velük a mérkőzés utolsó negyedéig, és szeretnénk most is megnehezíteni a dolgukat. Tisztában vagyunk vele, hogy a párhuzamos mérkőzéseken is születhetnek olyan eredmények, melyeknek köszönhetően már akár holnap meglehet az osztályozós hely, de nem szeretnénk csak ebben bízni.” – nyilatkozta a találkozó előtt csapatunk vezetőedzője, Miroslav Bajin.

A DVSE – Vasas bajnokit szerdán este hat órától rendezik a Debreceni Sportuszodában. A szezon utolsó hazai bajnokiját elő stream-en követhetik majd Szurkolóink a DVSE Youtube csatornáján.

Mindent bele Fiúk!