Négygólos vereséget szenvedett a PannErgy-Miskolc együttesétől a DVSE. A hazaiak egy félidő előnyt adtak a motiváltan játszó borsodiaknak, akik megérdemelten vitték el a három pontot Debrecenből.

Vendég találattal kezdődött a mérkőzés, amire még hamar tudtak válaszolni a debreceniek a csapatkapitány, Süveges Máténak köszönhetően. A bajok innentől jelentkeztek: a Lukas Seman nélkül felálló Miskolc játszotta a saját játékát, a DVSE viszont teljesen széthullott egyik pillanatról a másikra. Ez hamarosan gólokban is megmutatkozott, így már az első negyed után két gólos hátrányban volt Miroslav Bajin együttese.(1-3)

A helyzet a második negyedben sem javult. A Miskolc, kihasználva a hazaiak pontatlanságait és sokszor gyermeteg hibáit, szépen lassan ellépdelt a vendéglátóktól. A DVSE oldaláról Macsi Patrik volt egyedüliként eredményes. Akárcsak az elsőt, ezt a játékrészt is 3-1-re nyerte Kis István csapata, amely magabiztos előnnyel várhatta a második játékrészt.(2-6)

Fordulás után úgy tűnt, folytatódik a macska-egér harc, hiszen két és fél perc után Biros Barnabás és Magyar Márton góljával már 8-2-re vezettek a miskolciak. A tetemes hátrány valamit megmozdíthatott a debreceni fejekben, az együttes ugyanis ezt követően szép lassan megérkezett a mérkőzésbe. Macsi Patrik nyitotta a gólok sorát, majd Krasznai Bengedúz és Macsi Martin is betalált a negyed hátralévő részében. Igaz, a vendégek is többször bevették Kósik Soma – aki egyébként többször parádés védésekkel és egy büntető hárításával tartotta életben csapatát – kapuját, de legalább egy gólt sikerült eltüntetni a záró negyed előtt (5-10)

(A visszatérő Macsi Patrik két gólig jutott. Fotó: Nagy Anita)

Az utolsó negyedben aztán a DVSE valamennyit megmutatott abból, mit is tud valójában. Jól járt a labda, a védekezés is összeállt, egyre kevesebb hibát vétettek a játékosok és ez az eredményen is meglátszott. Zsilák László, Macsi Martin és Süveges Máté zárkóztatta fel a debrecenieket, akik a záró nyolc percet 3-2-re megnyerték. Kár, hogy ezért nem adnak pontot a vízilabda szabályai értelmében. A vége 12-8 lett a miskolciak javára, akik a játék egészét véve abszolút megérdemelten távoztak három ponttal a zsebben.

A vereség azért is bosszantó, mert a csapat szinte végig  mélyen a tudása alatt játszott, arról nem is beszélve, hogy a saját hibáikkal verték meg magukat egy olyan meccsen, ahol akár a pontszerzésre is lett volna esély.

E.ON. Férfi OB1, 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés

DVSE – PannErgy-Miskolc 8-12(1-3, 1-3, 3-4, 3-2)

Gólszerzők: Macsi M. 2, Macsi P. 2, Süveges 2, Krasznai, Zsilák, ill, Biros 3, Hornyák 2, Berki 2, Magyar 2, Vismeg B., Vismeg Zs., Tamir

Miroslav Bajin vezetőedző nyilatkozata:

Mélyen tudásunk alatt játszottunk szinte az egész mérkőzésen. Olyan gyermeteg hibákat vétettünk, amit ilyen szinten ritkán lát az ember. Több demoralizáló gólt kaptunk olyan védelmi hibák után, amelyeket talán még sosem láttam játékosaimtól. A meccs előtt taktikailag mindent átbeszéltünk, ennek ellenére a létező összes hibát elkövettük. Rengeteg munka vár még ránk, jövőhéten a KSI ellen szeretnénk javítani.”

Új nap, új esély.

2020. október 29. - 14:37

Iroda nyitvatartás 11.05.

2020. november 04. - 15:36