Egygólos vereséget szenvedett a DVSE a középszakasz alsóházának első fordulójában a Vasas otthonában. Ugyan a hazaiak a harmadik negyedben már négy góllal is vezettek, de Miroszlav Bajin együttese nagyot küzdve visszajött a mérkőzésbe. Bár az utolsó támadásban labdájuk volt az egyenlítéshez, végül az angyalföldiek diadalmaskodtak 9-8 arányban.

A nyáron igazolt, de sérülése miatt hosszú pihenőre kényszerülő Horváth Ákos első mérkőzését játszotta a DVSE-ben, Miroszlav Bajin pedig máris a kezdőcsapatban szavazott neki bizalmat. Közel három percet kellet várni az első gólra, Nikics centerből szerezte meg a hazaiaknak a vezetést. A hajdúságiak hamar egyenlítettek, Telegdy harcolt ki büntetőt, melyet Fekete higgadtan értékesített, de a következő támadásból Sélley akcióból újra előnyhöz juttatta övéit. A negyed hajrája azonban a debrecenieké volt, Vancsik fórból volt eredményes.

A második negyedet kezdetét nagyon megnyomta a Vasas, egy percen belül kétszer is túljártak Kósik eszén, előbb akcióból, majd ötméteresből (4-2). A hazaiak érezhetően szorítottak védekezésükön, mely nem ízlett Kovács Gáboréknak, akik nagyon nem találták a ritmust. Sélley harmadik góljával már három volt közte, de a nagyszünet előtt Macsi Martin révén zárkózott a DVSE.

A fordulás után hamar fórhoz jutottak a debreceni pólósok, de így sem sikerült egyre zárkózniuk, sőt a nagyszerű formában játszó Sélley akcióból visszaállította a háromgólos differenciát. A játékrész derekán tovább nyílt az olló Miklós büntetőjével, de mielőtt végleg elúszott volna a hajó, Smitula akcióból, Rádli pedig fórból talált be (7-5). A folytatásban újra a Vasas akarata érvényesült, s bár a cívisvárosiaknak is meg voltak a lehetőségei, már csak egy hazai gól született a hátralévő időben.

A záró felvonás Kovács Gábor emberelőnyös góljával indult, melyre Bencz hamar válaszolt akcióból. Nem adta fel a DVSE, Macsi Patrik fórból hozta vissza a debreceni reményeket (9-7). Három perccel a vége előtt az idősebbik Macsi fivér harcolt ki kiállítást, de ezt még nem tudták kihasználni. A következő lehetőséget azonban már nem szalasztották el, Fekete találata után már csak egy volt közte. Hiába kaptak előnyt a hazaiak, ebből sem tudták eldönteni a mérkőzést, így az utolsó támadásból már az egyenlítésre is meg volt az esély. Miroszlav Bajin együttese okosan kiharcolt egy újabb előnyt, ám tíz másodperccel a vége előtt nem tudtak élni a lehetőséggel, így a Vasas végül otthon tartotta a három pontot.

Vasas Plaket – DVSE 9-8 (2-2, 3-1, 3-2, 1-3)

Vasas: Csoma – Nikics 1, Bencz 3, Sélley 4, Hegedűs, Takács, Halek csere: Török, Miklós 1, Kiss, Vogel, Trombitás.

DVSE: Kósik – Kovács 1, Fekete 2, Macsi P. 1, Vancsik 1, Macsi M. 1, Horváth csere: Smitula 1, Telegdy, Stefanidesz, Zsilák, Rádli 1.

Miroszlav Bajin: Igyekeztünk nem elengedni a Vasast az elején, ami többé-kevésbé sikerült is. Sajnos a mérkőzés felénél megtorpantunk, de így is látótávolságon belül tudtunk maradni. A fórok kihasználása nagyjából rendben volt, de akcióból ezúttal nem voltunk túl hatékonyak. Hatalmasat küzdött ma mindenki, le a kalappal a játékosaim előtt, hiszen vissza tudtunk jönni a végére, és reális esélyünk volt a pontszerzésre. Az utolsó támadást kicsit elkapkodtuk, de így is büszke vagyok a fiúkra, biztos vagyok benne, hogy ezzel a játékkal és hozzáállással a folytatásban jönni fognak a győzelmek is.

Ruhacsomagok

2020. március 09. - 15:17