A hétvégén megkezdődnek az utánpótlás bajnokság küzdelmei is. A DVSE gyermek, serdülő és ifjúsági csapata idén is a kiemelt bajnokságban szerepel majd, az ország 16 legjobb együttese között. A legfiatalabbak újonnan kinevezett vezetőedzőjével, Fehér Lászlóval beszélgettünk.

– Július közepén vágtatok bele a munkába a gyermek csapattal, hogyan értékeled a mögöttünk lévő bő két hónapot?

– Szerencsére csaknem az egész keret a rendelkezésemre állt a kezdetektől. Két részre bontottuk a felkészülést. Az első hat hétben jött a kevésbé népszerű része az alapozásnak, ekkor az úszás, az erősítés, a hosszú távú kondícionálás került előtérbe. Ezt követően jöhettek a labdás feladatok, melyet már sokkal jobban élveztek a srácok. Az alapozás végén Szarvason vettünk részt egy korosztályos tornán, melyet megnyertünk. Összességében elégedett vagyok ezzel az időszakkal.

– Mennyire sikerült megismerni őket? Nyáron lettél a csapat vezetőedzője, gondolom, ilyenkor ez is fontos része az alapozásnak.

– A rengeteg együtt töltött időnek köszönhetően emberileg és mint játékos is sikerült megismernem a srácokat és remélem, ők is így vannak velem. Természetesen nagyon sok munka áll még előttünk, látjuk, hogy miben kell még fejlődnünk. A bajnokság a szokásosnál kicsit később kezdődött a bajnokság, így nekünk is több időnk volt összecsiszolódni. Egy elég jó társaság jött össze, van 6-7 olyan 2007-es játékos, akik már régóta játszanak, rájuk lehet alapozni. Néhány 2008-as pólóssal kiegészülve abban bízom, hogy ütős csapatunk lesz erre az évre.

– Ezek alapján mik lehetnek a célok? Tavaly végül a 12. helyen zárt a DVSE.

– Számszerűsíteni nem szeretnék egyelőre. A legfontosabb, hogy olyan játékosokat neveljünk, akik aztán a fentebbi korosztályokban is megállják a helyüket. Fontos a folyamatosság, eddig is erre törekedtünk. Ezek a fiúk már fejben is kezdik érteni a vízilabdát, ezért a sport ezen részére is kiemelt figyelmet fordítunk.

(Fehér László első idényére készül a gyermek csapat vezetőedzőjeként)

– Számodra mekkora kihívás az új szerepkör?

– Tíz éve vagyok az egyesületnél, még gyermek csapat vezetőedzője nem voltam. Nagyon várom az új kihívást, bízom benne, hogy meg fogom állni a helyem. Az elmúlt évtizedben nagyon sokat tanultam a kollégáktól is, remélem, hogy egy eredményes szezon elé nézünk.

– A hétvégén a Szolnok elleni idegenbeli találkozóval kezdődik a bajnokság.

– A legjobb erőfelmérő lesz a Szolnok elleni meccs, hiszen a bajnokság élmezőnyéhez tartoznak. Tavaly is ott voltak a legjobb nyolcban, ráadásul idegenbe utazunk hozzájuk. Az a találkozó sok mindenre választ fog adni, remélem, hogy beérik a sok munka gyümölcse és biztató játékot fogok viszontlátni a srácoktól.

Hajrá DVSE!

Búcsú a kupától

2021. szeptember 19. - 19:48