Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a PannErgy-MVLC_Miskolc együttesét fogadja a DVSE vízilabdacsapata szerdán 19 óra 30 perctől a Sportuszodában. A BENU Magyar Kupában elszenvedett vereségek után a debreceni pólósok célja nem lehet más, mint megszorítani esélyesebb borsodi ellenfelüket.

Miroslav Bajin együttese az elmúlt héten kétszer is találkozott a Miskolccal, ám a Magyar Kupa negyeddöntőjében nem sok babér termett számukra, hiszen hazai pályán 7, idegenben pedig 9 gólos vereséget szenvedtek. A múlt hét eleji betegségsorozat még jócskán benne volt a hajdúságiak halványabb teljesítményében, ezúttal azonban frissebben és bizakodva várhatják a bajnokságban eddig veretlen MVLC-t.

-Támadásban és védekezésben is előre kell lépnünk a kupameccsekhez képest. Az első félidőben, még nagyjából tudtuk tartani a lépést a Miskolccal, de mindkét meccsen a harmadik negyed volt kritikus, ahol volt egy holtpontunk, ami eldöntötte a találkozót. Hazai pályán szeretnénk bizonyítani, hogy kisebb a különbség a két csapat között, úgy is készülünk a találkozóra, hogy szeretnénk egy jó meccset játszani. –vélekedett a szerdai esélyekről Macsi Patrik.

A DVSE eddig 3-1-es mérleggel a felsőházi rájátszást érő negyedik helyen áll a tabellán, míg a Miskolc a szintén veretlen OSC mögött a második.

-A tatabányai vereséget leszámítva eddig jó úton haladunk a céljaink elérése felé, és bár szerdán nem mi vagyunk az esélyesek, a Miskolc elleni bravúr hatalmas lökést adhat a csapatnak. A játékosállományuk erősebb a miénknél, de a csapatszellem, az összetartás és a küzdeni akarás lehet az, ami a mi javunkra fordíthatja a mérkőzést. Ezen felül a közönségünknek is bizonyítani szeretnénk, hogy a kupameccseken mutatottnál jobbak vagyunk, és ennél többet tudunk. –zárta szavait a debreceni játékos.