Szombaton a Ferencváros második csapatának vendége lesz Kádár Kálmán OBI/B-s alakulata a másodosztályú pontvadászat nyitófordulójában. A találkozó 13 órától kezdődik a fővárosban.

Az előző szezonban a 6. helyen végző együttes rögtön egy idegenbeli rangadóval kezd, ugyanis a második vonalban meghatározó kerettel bíró fradihoz látogatnak az első fordulóban. Kádár Kálmán irányította hajdúságiak győzni mennek Budapestre is, de várhatóan a legjobbjukat kell majd nyújtaniuk, ha győzelemmel akarnak távozni.

–Azt gondolom, hogy egy sportolónak mindig úgy kell hozzáállnia egy adott mérkőzéshez, hogy nyerni szeretne, ezzel mi is így leszünk szombaton. B-csoportos szinten nagyon erős a keretük, ráadásul a hazai pálya is mellettük szól, de mi azon leszünk, hogy egy jó meccset tudjunk játszani. –vélekedett a nyitóforduló esélyeiről Kádár Kálmán.

A keretben továbbra is nagyszerű egyveleget alkotnak a tapasztaltabb, de még mindig fiatal játékosok, és a még utánpótlás korúak. A szombati mérkőzés az ifistáinknak egy kitűnő főpróba lesz, ugyanis vasárnap az Egerrel játszanak rangadót hazai pályán.

-Lelkes, már összeszokott gárda a miénk, ahol egy nagyon jó közösség alakult ki az évek során. Helyezést tekintve nincsenek elvárásaim, a legfontosabb, hogy tanuljunk a szezon során, ehhez minél több szoros meccset kell játszanunk. Sok csapat megerősödött a nyáron, és feljutási céljaik vannak, de nekünk fiókcsapatként az lehet az elsődleges célunk, hogy a lehető legtöbb játéklehetőséget biztosítsunk a játékosoknak, főleg akik kevesebbet játszanak az első osztályban. Az OBI/B-s csapatból szeretnénk, ha minél többen kinőnének, és egyre több lehetőséget kapnának a nagycsapatban. -zárta szavait a vezetőedző.

DVSE OBI/B-s kerete a 2018-19-es szezonban: Katona Gábor, Macsi Martin, Turcsányi Ákos, Nagypál Sámuel, Soós Nataniel, Kovács Bence, Fekete Gergő, Melegh Milán, Csiszár Balázs, Hajnal Péter, Kardos Márton, Farkas Miklós, Lévai Balázs, Oltean Sebastian, Somorjai Péter, Gergely Bence, Rózsa Bence, Orosz Tamás, Patócs Márton,  Szefanidesz Levente, Klinga Benjámin, Torda Péter, Vass Gergely, Fekete József, Bánfi Csaba, Szarvas Péter, Pocik Levente. Barta Tóbiás, Tőzsér Dávid, Nagy Norbert, Krasznai Bendegúz, Farkas Ádám, Ördög Dénes

 

Ruhapróba

2018. szeptember 21. - 10:32

Vereséggel kezdett az OBI/B

2018. szeptember 23. - 11:39