Új vezetőedző irányítja a DVSE-Master Good együttesét a következő szezonban. Az élvonalbeli búcsút követően Kádár Kálmán váltja Süveges Mátét a felnőtt csapat kispadján. A korábbi olimpikon vízilabdázó, a Nagyváraddal vezetőedzőként Euro Kupa döntőt játszó szakember megbízatása három évre szól.

– Mindenekelőtt gratulálunk Kálmán a vezetőedzői poszthoz! Mit szóltál a kinevezéshez?

– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a következő szezontól a DVSE felnőtt együttesét irányíthatom. Egyúttal egy nagy kihívás is ez a kinevezés, mert szeretném visszavezetni a csapatot oda, ahová tartozik, az első osztályba. Izgatottan várom a közös munkát a felnőttekkel.

– Ehhez viszont minimum egy évnek el kell telnie, hiszen a következő szezonban az OB1/B-ben szerepel a csapatunk. Messze még a rajt és még a bajnokságok sem értek véget. Tervezgetsz már előre?

– Egyelőre még csak tapogatózunk, konkrét igazolásaink még nincsenek. Több játékosokkal felvettük már a kapcsolatot, de mivel még mind az OB1, mind az OB1/B is tart, még nem jutottunk el a komoly tárgyalás fázisáig egyik játékossal sem, megvárjuk, míg minden pontvadászat befejeződik.

– Jelenleg az ifi és a serdülő utánpótlás csapat, valamint az OB2-ben szereplő együttest is te irányítod. Velük hogyan tovább?

– Ami a fiatalokat illeti, amit elkezdtem tavaly, azt be is akarom fejezni. Bízom benne, hogy jó idényt zárunk majd le és erre minden esélyünk megvan, hiszen nem állunk rosszul a középszakasz alsóházában és mindkét csapatot tehetséges játékosok alkotják. Az OB2-ben pedig szintén szeretnénk elérni a szezon előtt kitűzött célokat.

(Kádár Kálmán az utánpótlás csapatok edzőjeként dolgozik 2018 óta)

– 2018-tól dolgozol a debreceni fiatalokkal. Nem lesz nehéz átállni ismét a felnőtt pólóra?

– Nem hinném, hogy ez komoly problémát jelentene, hiszen a legidősebbekkel foglalkozok az utánpótlásban, és ugye ott van mellette az OB2 is. Másrészt korábban edzettem az OB1/B-s debreceni csapatot, éppen ezért jól ismerem a másodosztály mezőnyét, az ottani kihívásokat, körülményeket. Ami pedig a legfontosabb, a múltamból fakadóan van már némi tapasztalatom a felnőtt vízilabdával kapcsolatban, hiszen a debreceni időszak előtt a Nagyváradnál voltam vezetőedző és értünk el komoly sikereket a csapattal.

– Ha már fiatalokat említetted korábban, köztudott, hogy Debrecenben az utánpótlás beépítése a felnőtt csapatba sarkalatos pont, ez a jövőben is így lesz?

– Természetesen, már az OB1/B-ben is számítok rájuk, ezt már több játékosnak is jeleztem. Fontos, hogy megadjuk nekik a lehetőséget a bizonyításra és a fejlődésre. Vannak olyanok is, akik a következő években meghatározó alakjai lehetnek a debreceni vízilabdának, így mindenképpen szeretném őket bedobni a „mély vízbe”, ahogy egyébként erre egyébként már volt példa idén is.

(A következő szezontól ő irányítja a DVSE-Master Good felnőtt csapatát)

– Már ez alapján a rövid interjú alapján is szembetűnő, hogy aktív és remélhetőleg sikeres időszak köszönthet be a DVSE-Master Good-nál.

Célunk, hogy jövő tavasszal bajnoki címet ünnepeljünk a másodosztályban és visszakerüljünk a legjobbak közé. Ez az első lépés, onnantól, de nem szeretnénk ennyivel megelégedni. A jövőbeli tervünk, hogy egyre komolyabb erőt képviseljünk a magyar bajnokságban, néhány éven belül pedig akár nemzetközi kupában is el tudjunk indulni. Ez most még nagyon távolinak tűnhet, de ilyen léptékben gondolkodunk hosszútávon. Debrecen megérdemel egy élvonalbeli vízilabdaklubot és mi ezen fogunk dolgozni a jövőben, hogy ez meg is valósuljon.

Névjegy:
Kádár Kálmán, Nagyvárad, 1979.06.11.
Klubjai játékosként:
– Nagyvárad, Ferencváros, Firenze(olasz), Szeged, Mataró(spanyol),
Sikerei játékosként:
– Kétszeres Euro Kupa negyeddöntős a Nagyváraddal
– Nyolcszoros román bajnok
– Román gólkirály
– 344-szeres román válogatott: olimpiai szereplés (2012 London), 5 VB, 6 EB szereplés
– Európa-bajnoki 4. helyezés (2006),
– Világbajnoki 6. helyezés (2005)
Sikerei edzőként:
– Euro Kupa döntő a Nagyvárad vezetőedzőjeként (2017)
– Megbízott román szövetségi kapitány, ill. a válogatott másodedzője