Mindkét mérkőzését elvesztette a DVSE vízilabdacsapata a Pécsett megrendezésre kerülő BENU Magyar Kupa első napján. A debreceniek az első mérkőzésen a házigazdáktól szenvedtek hatgólos vereséget, míg az esti találkozón a Tatabánya ellen maradtak alul két találattal. Hétfőn a Nagykanizsa ellen javíthatnak Kovács Gáborék.

Az első találkozón a házigazda PVSK-Mecsek Füszért volt az ellenfél. A baranyaiak nagyon motiváltan kezdték a találkozót, és gyakorlatilag állva hagyták a hajdúságiakat. Bár sokáig csak 1-0-t mutatott az eredményjelző, de a pécsiek az utolsó két percben háromszor is mattolták a DVSE védelmét. Kolozsi Marcell szabaddobás góljával tovább folytatódott a rémálom, de Smitula Gergő nem sokkal később megtörte a debreceni gólcsendet (1-5). A folytatásban sem ment igazán a játék Miroslav Bajin fiainak, Macsi Patrik góljára még két válasza is volt a Pécsnek (2-7).

A fordulás után Csaba Márton büntetőből gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, ami a debreceniekben is áttört egy gátat. Érezhetően sokkal felszabadultabban pólóztak, Kovács Gábor duplájával és Macsi Patrik második góljával sikerült döntetlenre menteni a negyedet. A záró felvonásban már csak a végeredmény volt kérdéses. Kovács és az idősebbik Macsi fivér is megszerezte saját maga harmadik gólját, a legvégén pedig Rádli Rajmund jegyezhette fel első debreceni gólját tétmeccsen.

A Tatabánya elleni mérkőzés sem kezdődött a legjobban a DVSE számára, hiszen két perc elteltével már 2-0-s hátrányban voltak. Hiába jött emberelőnyből az új igazolás, Vancsik Leventétől egy emberelőnyös gól, a negyed végéig háromra nőtt a differencia (1-4). A második nyolc percben már rendezte védelmét a hajdúsági alakulat, a TVSE csak büntetőből tudott eredményes lenni. A csapat másik nyári szerzeménye, Rádli Rajmund emberelőnyből válaszolt, így a nagyszünetben 5-2-t mutatott az eredményjelző.

A fordulás után négyre hízott a különbség, ám mielőtt elúszott volna a hajó Rádli Rajmund akcióból, Stefanidesz Levente pedig előnyből szépített (4-6). A negyed legvégén Fekete Gergő büntetőből egyre hozta fel övéit, de Tóth Bendegúz az utolsó másodpercben lehűtötte a debreceni fellángolást (5-7).

A záró felvonásban Vancsik góljára Katonás, Macsi Patrik találatára pedig Kalanovics válaszolt, így négy perccel a vége előtt még mindig két egységnyi hátrányban voltak a debreceniek. Három perccel az órán Kalanovics találata mindent eldöntött, Fekete Gergő centergólja már csak a szépségtapasz volt a hajrában (8-10). Hétfőn Kósik Somáék a szintén mindkét meccsüket elvesztő Nagykanizsával találkoznak a selejtező zárásaként.

DVSE – PVSK-Mecsek Füszért 8-14 (0-4, 2-3, 3-3, 3-4)

DVSE: Kósik – Smitula 1, Telegdy, Kovács 3, Fekete, Macsi P. 3, Vancsik csere: Stefanidesz, Zsilák, Rádli 1, Macsi M.

edző: Miroslav Bajin

Tatabánya – DVSE 10-8 (4-1, 1-1, 2-3, 3-3)

DVSE: Kósik – Smitula, Telegdy, Kovács, Fekete 2, Macsi P 1, Vancsik 2 csere: Zsilák, Rádli 2, Macsi M., Stefanidesz 1, Oltean.

edző: Miroslav Bajin

Miroslav Bajin: Úgy jöttünk a Magyar Kupa selejtezőire, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, és nyerni szeretnénk, de ami ennél is fontosabb volt, hogy az újjáépülő, fiatal csapatunkat minél inkább összekovácsoljuk a bajnoki rajtra. Sajnos mindkét találkozót gyengén kezdtük, így kénytelenek voltunk végig futni az eredmény után, és főleg a Tatabánya ellen még meg is volt a sanszunk a fordításra. Láttam mindkét találkozón pozitívumokat, azon leszünk, hogy holnapra és a szerdai szezonkezdésre kijavítsuk a hibáinkat.