A bajnokság után a hétvégén a Magyar Kupa küzdelmei is elkezdődnek a DVSE-Mastergood számára. Süveges Máté együttese az első fordulóban a BVSC-Zuglóval csap össze.

A Magyar Kupa menetrendje kissé megváltozott a korábbi csoportkörös rendszerhez képest. Idén a sorozatban 16 csapat indult, a selejtezők helyett a sorsolással kialakított párok oda-visszavágón döntik el a továbbjutás kérdését. Ugyancsak sorsolással alakul majd ki a negyeddöntők párosítása – és így tovább. A kupadöntőnek még nincs helyszíne és időpontja.

Együttesünk a hétvégén a Magyar Kupa első fordulójában ugrik medencébe a BVSC-Zugló ellen. Az idei lebonyolítás alapján a csapatok két mérkőzésen csapnak össze és a párharc győztese lép tovább a következő fordulóba.
Nagyon rossz volt végignézni a tavalyi osztályozót és az első két bajnokit a kispadról, már nagyon várom, hogy ismét tétmérkőzésen védjek. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a BVSC a mezőny egyik legerősebb csapata. Motiváltan várjuk a meccseket, be szeretnénk bizonyítani, hogy igenis komolyan kell mindet venni. Emellett akárhogy is nézem, ez a két mérkőzés remek felvezetése a Pécs elleni hazai bajnokinknak.” – nyilatkozott a találkozó előtt az öt meccses eltiltását letöltő debreceni kapus, Kósik Soma.

(Az eltiltása után visszatérő Kósik Soma motiváltan várja a párharcot.)

Az előző idényben a bajnoki négyes döntőig menetelő zuglóiak idén is hasonlóan nagy tervekkel vágtak neki az OB1-nek. Az élvonal mellett az Eurokupában is szeretnének az élmezőnybe kerülni és természetesen a Magyar Kupát is komolyan veszik. Habár a papírforma a BVSC mellett szól, a DVSE szeretné megnehezíteni ellenfele dolgát.

Ők az esélyesebbek, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy feltett kézzel megyünk oda. Pont az ellenkezője a cél, hogy azokat a dolgokat, amiket az elmúlt hetekben gyakoroltunk éles tétmérkőzésen, egy ilyen jó csapat ellen, mint amilyen a BVSC ki tudjuk próbálni.” – vélekedett a DVSE-Mastergood vezetőedzője, Süveges Máté.

A párharc első felvonását szombaton délután öt órakor játsszák Budapesten, a visszavágót pedig másnap rendezik Debrecenben ugyanebben az időpontban. A hazai találkozó megtekintése védettségi igazolvánnyal ingyenes.

Hajrá DVSE!

Búcsú a kupától

2021. szeptember 19. - 19:48