Nem sikerült a bravúr, nyolc gólos vereséget szenvedett a DVSE-Master Good az FTC Telekom ellen az alapszakasz utolsó játéknapján. Sajnos jelen állás szerint sokáig ez volt az utolsó élvonalbeli bajnokija a debrecenieknek, akik a vereség miatt 12 év után kiestek az OB1-ből.

Tudtuk, hogy szinte lehetetlen feladat előtt áll a DVSE az alapszakasz utolsó hetén. Együttesünk kedden a BVSC, csütörtökön és szombaton pedig a bajnoki címre is joggal pályázó FTC ellen ugrott vízbe. Mivel a gólkülönbség 1 találattal a Szentesnek kedvezett, minimum egy pontot szereznie kellett volna az osztályozót jelentő 13. helyért a mieinknek. Hiába küzdöttek az utolsó lehetőséget jelentő mai mérkőzésen a debreceniek, a csoda végül nem jött össze.

Török Béla istenes bombája nyitotta az alapszakasz győztese elleni találkozót, mely alaposan felpaprikázta a Fradit és hat góllal válaszolt a DVSE vezető találatára. Csak azért nem héttel, mert Kósik Soma bravúrral védte a nevelőegyesülete ellen is kiválóan játszó Fekete Gergő ötméteresét. (1-6)

A második játékrész is debreceni góllal kezdődött, az első támadásból Somlai Tamás talált be. Az ő nevéhez fűződött a második is a negyedben, majd az előző FTC meccsan hatszor eredményes Korbán Richárd is feliratkozott a góllövők közé. Közben persze a vendégek is szépen termelték a gólokat, így a félidőben 4-11 volt az állás.

(Csapatunk nagyot küzdött, sajnos mindhiába. Fotó: Nagy Anita)

Nyilvánvalóan már ekkor tudni lehetett, hogy innen nagyon nincs visszaút, de azért nem adták fel a debreceniek. A harmadik nyolc percben mindössze három gólt láthatott a közönség – köztük a ferencvárosi ultrák, akik többször éltették a mieinket is, ezúton is köszönet nekik -, melyből egy jutott nekünk Fülöp Bencének köszönhetően. (5-13)

A záró felvonást – amely, mint kiderült, az utolsó volt a DVSE-nek egy ideig az első osztályban – sikerült 3-3-ra lehozni, így legalább tisztességes lett a búcsú. Góljainkat Macsi Patrik, Somlai Tamás, valamint a cserekapus, Molnár Lehel szerezték – aki egyébként kifejezetten jól szállt be a meccsbe Kósik Soma végleg cserés kiállítását követően. 16-8-ra nyert a Ferencváros, mi pedig egy álommal lettünk szegényebbek.

Pláne, hogy a Szentes is nyolccal kapott ki otthon a Honvédtól, így mindössze egyetlen gól döntött a javukra összesítésben, hiába nyert a DVSE több mérkőzést a szezonban. Nincsenek szavak.

E.ON Férfi OB1, 26. forduló

DVSE-Master Good – FTC Telekom 8-16 (1-6, 3-5, 1-2, 3-3)
Gólszerzők:
 Somlai 3, Korbán, Török, Fülöp, Macsi P., Molnár L., illetve Fekete G. 4, Ubovic 3, Vigvári Vendel 3, Német 2, Molnár E., Gál S., Nyíri, Varga Vince

Süveges Máté, vezetőedző, DVSE-Master Good
„Két ellentétes félidőt játszottunk ma. Az elsőben megilletődötten pólóztunk, a másodikban azonban egészen jó dolgokat csináltunk. Persze mindez semmit nem jelent, mert nem sikerült kiharcolnunk az osztályozót és a bennmaradást.”

Rózsa Bence, DVSE-Master Good
„Nagyon akart a csapat, tudtuk, hogy hatalmas bravúrra lenne szükség a pontszerzéshez, de sajnos nem sikerült. Mérhetetlenül csalódott vagyok és mondhatom ezt a társaim nevében is.”

Hajrá DVSE!

Most, vagy soha!

2022. március 25. - 16:02

Szülői értekezlet

2022. március 30. - 12:30