Kétgólos vereséget szenvedett a DVSE együttese az OBI-es vízilabda bajnokságban Miskolcon. A debreceni pólósok az első perceket leszámítva végig egyenrangú ellenfelei voltak jóval esélyesebb ellenfelüknek, s nagyon közel álltak a szezon eddigi legnagyobb meglepetéséhez.

A LEN Európa Kupától az elmúlt héten a negyeddöntőben búcsúzó Miskolchoz látogatott Miroszlav Bajin együttese a 7. forduló zárómérkőzésén. A hazaiak esélyeshez méltóan kezdték a találkozót, Misics centergólja és Banicsevics emberelőnyös találata után már két perc után kétgólos vezetésre tettek szert. A rendkívül fizikális játékot játszó borsodiak érezhetően nagyon motiváltak voltak, rendre kiszorított lövésekre kényszerítették a hajdúságiakat. Bedő révén már háromra nőtt a differencia, ám a debreceniek nem hagyták magukat, és Smitula a negyed hajrájában fórból megszerezte az első DVSE találatot (3-1).

A második nyolc perc kezdetén ismét Smitula volt eredményes, de Sztojanovics fórből szinte azonnal visszaállította a kétgólos különbséget. A debreceniek játéka szemmel láthatóan feljavult, a világbajnokságra készülő junior válogatott keretébe behívót kapó Fekete Gergő találatával pedig újra látótávolságon belülre kerültek (4-3). A nagyszünethez közeledve gyors gólváltás következett, Nagy Ádám és Vancsik Levente is akcióból volt eredményes. Bár közel álltak az egyenlítéshez Macsi Patrikék, a félidő vége a Miskolcnak sikerült jobban, Nagy második gólja után újra kettővel mentek a vendéglátók.

A fordulás után Kovács Gábor szinte azonnal góllal jelentkezett, de az MVLC egy büntető után tartotta minimális előnyét. A debreceni csapatkapitány ugyan ötméterest hibázott, de Macsi Martinnak köszönhetően továbbra is tapadt ellenfelére a debreceni alakulat (7-6). Bár újra volt labdája az egyenlítéshez a nagyszerűen játszó hajdúságiaknak, Krijestorac révén ismét a borsodiak találtak be. Tovább folytatódott a sorminta, Fekete második góljával újra zárkózott a DVSE, de Sztojanovics az ellentámadásból válaszolt. A negyed utolsó másodperceiben Misics is túl tudott járni Kósik eszén, így a találkozó során talán először nyugodhattak meg a hazaiak (10-7).

A záró felvonásban is lendületesen vízilabdáztak Miroszlav Bajin tanítványai, s Fekete büntetőjével továbbra is nyílt volt az összecsapás. Bár Zsilák és Smitula is kipontozódott, emberfelettit küzdött a DVSE, Misics fórból szerzett találata után Macsi Martin megúszásból volt eredményes (11-9). A hátralévő két percben már nem tudtak közelebb kerülni a cívisvárosiak, Krijestorac gólja után Macsi Patrik állította be a 12-10-es végeredményt. A mutatott játék, és a kétgólos vereség mindenképp megsüvegelendő teljesítmény, de kicsivel több szerencsével, és pontosabb emberelőnyös játékkal akár a bajnokság legnagyobb meglepetését is okozhatta volna a Debrecen. Szomorkodásra mindenesetre nem lehet okuk, hiszen láthatóan nagyszerű formában várhatják az UVSE és a Tatabánya elleni két, sorsdöntő bajnokit.

Pannergy-MVLC-Miskolc – DVSE 12-10 (3-1, 3-3, 4-3, 2-3)

MVLC: Mizsei – Banicsevics 1, Krijestorac 2, Nagy 3, Vadovics, Misics 3, Sztojanovics 2 csere: Hornyák, Bedő 1, Vismeg, Milicsics.

edző: Vidumanszky László

DVSE: Kósik – Kovács 1, Fekete 3, Macsi P. 1, Vancsik 1, Rádli, Macsi M. 2 csere: Smitula 2, Stefanidesz, Zsilák.

edző: Miroszlav Bajin

edzői nyilatkozat hamarosan…

Miskolcon folytatja a DVSE

2019. november 15. - 13:21

Szülői értekezlet

2019. november 22. - 11:00