Hajrájába kanyarodott az E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság 2016/2017-es pontvadászata. A napokban már a rájátszás utolsó, és egyben döntő körét rendezik – a két győztes meccsig tartó párharcok a végső pozíciókról döntenek. Komlósi Péter tanítványai a 11-12. helyekért szállnak harcba a PVSK Mecsek-Füszért ellenfeleként. Az első mérkőzést május 3-án, szerdán 19 órakor a pécsi Abay Nemes Oszkár Sportuszodában rendezik, míg a visszavágót három nappal később, május 6-án, szombaton 16.30-kor a Debreceni Sportuszodában.

Az alapszakaszban egy csoportban mérettettek meg a csapatok, így ebben a kiírásban kétszer már összecsapott egymással a PVSK és a DVSE. Októberben Mecsekalján 8-8-as döntetlen született, január végén pedig 8-6 arányban a Baranya megyeiek diadalmaskodtka a hajdúsági fővárosban megrendezett találkozón. A hajdúságiak ezúttal is nehéz derbire számítanak, mégis szeretnék minél hamarabb eldönteni a párharcot.

– A csapat nevében is nyilatkozhatok: mindenféleképpen győzni szeretnénk Mecsekalján, és két meccs alatt letudni a párharcot. Úgy érzem, hogy alaposan felkészültünk ezekre a találkozókra. Hiába vagyunk már fáradtak, nagyon egyben van a társaság, és mindenki motivált, be akarjuk húzni a 11. helyet! A szezon eleji pontosztozkodós derbin megleptek bennünket egy lefordulós, pörgős játékkal – azon leszünk, hogy ezúttal ezt megakadályozzuk. A mérkőzés napján kelünk útra, hamarabb indulunk és többször is meg fogunk állni, remélem, hogy ebből is mi jövünk majd ki jobban – fogalmazott Lévai Márton, aki a napokban ünnepelte a 25. születésnapját.