Az Cívis Póló ifjúsági és a gyermek csapata alul maradt, a serdülők viszont még bejuthatnak a Szeged ellen a bajnoki nyolcas döntőbe. Kádár Kálmán együttese szombaton idegenben harcolhatja ki a továbbjutást.

A debreceni korosztályos csapatok az alapszakasz után idén az alsóházban folytathatták a küzdelmeket. A CPVSE az Eger, a Honvéd, a Pécs, az AVUS Szombathely, a Szentes, a Kaposvár és a Kecskemét együttesével mérkőzött meg a helyezésekért. A legidősebbek a hatodik helyen végeztek, három győzelem, egy döntetlen és három vereség került a nevük mellé. A legjobbak a szintén Kádár Kálmán által irányított serdülők voltak, akik öt győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek, ezzel megnyerték csoportjukat. Egy sikert könyvelhettek el a gyermekek, Fehér László fiataljai emellett hatszor kaptak ki, így végül az utolsó előtti, hetedik helyet szerezték meg.

Az összesített eredmények alapján a Cívis Póló a felsőházban vitézkedő és végül ötödik helyen végző Szegeddel találkozott a bajnoki nyolcas döntőért. A hat pontig, azaz két győzelemig tartó párharc első két találkozóját az elmúlt napokban rendezték.

(Fedac Dominic az ifi és a serdülő csapatban is meghatározó szerepet töltött be a szezon során)

A küzdelmek a Tisza-partján kezdődtek, ahol a gyerekek 18-10, a serdülők 17-1, az ifik pedig 17-7-es vereséget szenvedtek a jóval esélyesebb ellenfelükkel szemben.

Szerdán jöhetett a visszavágó a Debreceni Sportuszodában. A serdülő csapat rögtön meg is adta az alaphangot, amely hatalmas küzdelemben 14-11-re győzte le a szegedieket, kiharcolva a harmadik, mindent eldöntő mérkőzést. Az összecsapáson Fedac Dominic négy, Pataki Ábel és Szilágyi Ábel pedig három-három gólt szerzett!

A Cívis Póló gyermek és ifjúsági csapata sajnos nem tudta megismételni a „középső korosztály” bravúrját. A kicsik 18-6-ra kaptak ki, a legnagyobbak pedig hiába tartották magukat remekül a harmadik negyed közepéig, a Szeged végül 16-10-re megnyerte a meccset. A találkozón Kis Ferenc ötször, Pusztai András pedig kétszer volt eredményes.

(Kis Ferenc Ágoston az ifjúsági csapat vezére volt és a felnőttek között is letette névjegyét)

A gyermekek és az ifik tehát már nem juthatnak be a legjobb nyolc közé, a serdülőknek azonban minden esélyük megvan arra, hogy egy debreceni csapat – tavaly az ifik meneteltek a negyeddöntőig – ismét ott legyen az ország legjobbjai között! A mindent eldöntő bajnokit szombaton délelőtt tíz órától játsszák a Tiszavirág uszodában.

Mindent bele Srácok!

Szülői értekezlet

2022. április 27. - 10:53

Támogasd a vízilabdát!

2022. május 04. - 14:21