Érvényesült a papírforma, hétgólos vereséget szenvedett a DVSE a szezonnyitón a bajnoki győztes Szolnokkal szemben hazai medencében. Habár a végén kinyílt az olló, a találkozó több pozitívumot is tartogatott magában.

Szolnoki góllal indult a mérkőzés, sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, hiszen a következő támadásból a nagy visszatérő, Somlai Tamás egyenlített. Nem sokkal később a vezetést is átvették a mieink, a Macsi testvéreknek köszönhetően: előbb Patrik lőtt előnygólt, majd Martin növelte kettőre a hazaiak előnyét büntetőből. Habár Zsivko Gocics együttese a negyed végén szépített, egy gól még maradt a fórból az első nyolc perc után. (3-2)

A folytatásban a szolnokiak fordítottak, de nem sokáig vezettek: bő három perccel a félidő előtt Zsilák László szép emberelőnyös találatával egalizált a házigazda. A negyed vége azonban a vendégeknek sikerült jobban, így három gólos előnnyel mehetett szünetre a Szolnok. (4-7) 

(Somlai Tamás két góllal tért vissza Debrecenbe. Fotó: Nagy Anita)

Fordulás után ritmust váltott ellenfelünk és a játékrész végéhez közeledve már hattal is vezettek. Az utolsó szó azonban a debrecenieké volt: Somlai Tamás előnyből szerezte meg az ötödik hazai találatot. (5-10)

A záró felvonásban már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség, hiszen a lényegi kérdések már eldőltek az előző három negyedben. A Szolnok hármat lőtt, az utolsó gólt azonban a DVSE jegyezte Macsi Patrik révén, a szép számú hazai közönség legnagyobb örömére. A vendégek győztek 13-6-ra, de a mérkőzés a debrecenieknek is kiváló erőfelmérő volt a hétvégi Kaposvár elleni idegenbeli találkozó előtt.

E.On Férfi OB1, 1. forduló

DVSE-Mastergood – Szolnok 6-13 (3-2,1-5,1-3,1-3)

Gólok: Macsi P. 2, Somlai 2, Macsi M., Zsilák, ill. Angyal 5, Konarik 2, Jansik D., Schmölcz, Szeghalmi, Gbadamassi, Zovic

Süveges Máté vezetőedző nyilatkozata:

“A vereség ellenére hálistennek rengeteg pozitívumot tartogatott ez a találkozó számunkra. Amikor a srácok betartották a taktikai utasításokat, jól működött a védekezésünk és elől is hatékonyak voltunk. A mérkőzés végén kissé elfáradtunk, ez meglátszott az utolsó percekben, de azt gondolom, összességében nem vallottunk szégyent a címvédő ellen.” 

A DVSE-Master Good a következő mérkőzését Kaposváron játssza szombaton délután négy órától.

Hajrá DVSE!