A szezon eddigi legfontosabb mérkőzése előtt áll a DVSE. A debreceni pólósok a Tatabányát fogadják hazai medencében és ha nyernek, akkor biztató helyről várhatják a tavaszi folytatást.

A sereghajtó Tatabánya eddig valamennyi mérkőzését elveszítette idén a bajnokságban. Aktuális ellenfelünk legutóbb kedden a BVSC-Zugló otthonában szenvedett 21-7-es vereséget. Igaz, néhány nappal korábban csak egy góllal kaptak otthon attól a Szentestől, melyet a DVSE parádés játékkal győzött le november utolsó napján.
Miroslav Bajin együttesének legalább olyan teljesítményre lesz szüksége a TVSE ellen, mint ahogy a Szentes ellen játszottak. A vendégek minden bizonnyal az életben maradásért küzdenek majd, hiszen ha itt sem szereznek pontot, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a bennmaradás szempontjából. Tudjaák ezt a DVSE-nél is – a szakmai stábtól a a játékosokon át a gyógytornászig -, éppen ezért készültek egész héten kettőzött erővel a holnapi bajnokira.

Egész héten a TVSE ellen készültünk, hiszen a szezon talán legfontosabb mérkőzése vár ránk. Amennyiben ma nyerünk, azzal nagy lépést teszünk az elsődleges célunk, a bennmaradás felé. A cél, hogy maximális koncentráltsággal mi diktáljuk a tempót és győzelemmel zárjuk az évet. Ha sikerül begyűjteni a három pontot, nyugodt szívvel mehetünk el a rövid téli szünetre.” – fogalmazott a vezetőedző, Miroslav Bajin.

(Vállvetve kell harcolni a végsőkig a három pontért! Fotó: Nagy Anita)

Együttesünknél hálistennek mindenki egészséges és hadra fogható. Külön öröm, hogy két saját nevelésű játékosunkat – akik fiatal koruk ellenére szép lassan húzóembereivé váltak a csapatnak – Nagy Norbertet és Tőzsér Dávidot beválogatták a 2003-as válogatottba is. A fiúk december 19-én ugranak vízbe a nemzeti csapatban és reméljük, az összetartásra egy Tatabánya elleni sikerrel hangolódnak.
A DVSE – TVSE találkozót szombaton délután öt órától játsszák a Debreceni Sportuszodában.
Hajrá DVSE!