Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat, a Speciális Olimpia Szövetség és a Mozgás Öröm Sport Egyesület a megkezdett hagyományokhoz híven idén tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Segítséggel Élők Nemzetközi Világnapját. Az elmúlt évekhez hasonlóan a DVSE vízilabdacsapata vállalta a felkérést, a játékosok pedig tevékeny részesei voltak a Hódosban megrendezett eseménynek.

A Kállai Ildikó fitnesz világbajnok által vezetett bemelegítés után a sportolók és a fogyatékossággal élő fiatalok közös csapatokat alkottak, és sorversenyben mérkőztek meg egymással. Kovács Gáborék az esemény végén dedikált sapkákkal kedveskedtek a résztvevőknek, és ígéretet tettek, hogy 2019 decemberében is részt vesznek majd a sportnapon.