A hétvégén rendezték a BENU Férfi Magyar Kupa harmadik fordulóját Budapesten. A DVSE az alsóházban a Pécs, a Szeged és a Szentes együttesével találkozott.

 

Szentes-DVSE 17-9

A két csapat két héttel ezelőtt a sorozat első fordulójában már találkozott egymással, akkor a szentesiek 10-9-es győzelmet arattak úgy, hogy a DVSE az utolsó percben az egyenlítésért vezethetett támadást. A mostani összecsapás is hatalmas csatát hozott a mérkőzés elején. 3-0-s szentesi rohammal indult a találkozó, a hátrányt azonban kevesebb, mint két perc alatt ledolgozták a debreceniek Macsi Martin egy, illetve Nagy Norbert két találatával.
A második nyolc perc elején Oltean Sebastian és Macsi Patrik góljával kétszer is vezettek a mieink, a Szentes azonban rendre egyenlíteni tudott. A tíz találatot hozó második negyedben Smitula Gergő és Macsi Patrik góljaival sokáig 7-7 volt az állás. A negyed vége viszont a Szentesnek sikerült jobban, így 9-7 állt az eredményjelzőn a félidőben.
Fordulás után ellenfelünk fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, ami az eredményen is meglátszott. Takács Kristóf góljára néggyel válaszoltak a szentesiek, összesítésben pedig már öt góllal vezettek a záró játékrész előtt.
A végjátékban tovább nyílt az olló. Macsi Patrik büntetőgólja volt az egyetlen találat négy szentesi ellenében, így végül 17-9-es vereséget szenvedett a DVSE a játéknap első mérkőzésén.

Metalcom-Szentes – DVSE 17-9 (3-3, 6-4, 4-1, 4-1)

DVSE: Somorjai – Smitula 1, Oltean 1, Krasznai, Stefanidesz, Kis, Bodoróczki, Macsi P. 3, Barta, Takács 1, Pethe, Macsi M. 1, Nagy 2, Molnár

 

Szeged-DVSE 14-13

A Szentes mellett a Szegeddel is találkozott már a kupában Miroslav Bajin együttese, a Tisza-partján rendezett első fordulóban 9-5-re győzött a házigazda. Az akkori mérkőzést most nemcsak a gólok számában, hanem a színvonalban is túlszárnyalta a két csapat.
Farkas Kristóf góljára Süveges Máté válaszolt a második perc végén, kisvártatva pedig már a vezetést is megszerezte a DVSE Oltean Sebastian-nak köszönhetően. Macsi Patrik és Nagy Norbert tovább növelte a debreceni gólok számát, egy szegedi ellenében, így 4-3-ra vezetett együttesünk az első negyed után.
A második nyolc percben magára talált a Szeged és a negyed közepén már két góllal vezetett Szabó Zoltán csapata. Takács Kristóf, Oltean Sebastian, illetve a Macsi-testvérek, Martin és Patrik góljai azonban meccsben tartották a debrecenieket, így a félidőben 8-8 volt az állás.
A harmadik negyedben több, mint öt percet kellett várni az első debreceni gólra, ekkor Oltean talált be fórból. A negyed végén Macsi Patrik újból eredményes volt, de a szegediek meg tudták őrizni egy gólos előnyüket a negyed végéig.
A záró játékrészben aztán drámaian alakultak az események debreceni szempontból. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, másfél perccel a vége előtt 13-13 volt az állás. Az utolsó percben óriási taktikai harc folyt a medencében, 10 másodperccel a vége előtt a mieinkhez került a labda, Miroslav Bajin pedig időt kért. A kapust, Somorjai Pétert felküldték támadni, így hét a hat ellen támadhatott a DVSE. Az előnyt nem sikerült gólra váltani, ráadásul az utolsó másodpercben a Szegedhez került a labda, Kiss Csaba pedig nem hibázott és saját térfeléről betalált az üres kapuba, ami egyben a győzelmet is jelentette.

Macsi Patrik
Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

 

Szegedi VE – DVSE 14-13 (3-4, 5-4, 3-2, 3-3)

DVSE: Somorjai – Smitula, Oltean 3, Krasznai, Stefanidesz, Süveges 1, Bodoróczki, Macsi P. 5, Rózsa, Takács 1, Pethe, Macsi M. 2, Nagy 1, Molnár

 PVSK-DVSE 12-8

A vasárnapi mérkőzésen a Pécs várt a debreceniekre.  A PVSK kezdte jobban a mérkőzést, az első nyolc perc után 3-1-re vezetett a mecsekaljai együttes. A debreceniek egyetlen gólját a csapatkapitány Süveges Máté szerezte.
A folytatásban is a Pécs játszott fölényben és fokozatosan növelte előnyét. Debreceni oldalról Bodoróczki Tamás és Krasznai Bendegúz gondoskodott arról, hogy a pécsiek ne szerezzenek tetemesebb előnyt, de így is 6-3 volt az állás a javukra két negyed után.
A második félidőben állandósult a két együttes közötti 3-4 gólos különbség, ebben az időszakban Macsi Patrik góljai tartották meccsben a DVSE-t. A negyed végére már öttel ment a Pécs, az utolsó nyolc perc elején pedig tovább növelte az előnyét ellenfelünk. Az utolsó percekben magára talált a DVSE és zsinórban három gólt lőttek. Pethe István két, illetve Nagy Norbert egy találata azonban már későn érkezett, így 12-8 arányban győzött a PVSK.

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

 

PVSK-DVSE 12-8 (3-1, 3-2, 4-2, 2-3)

DVSE: Somorjai – Smitula, Oltean, Krasznai 1, Stefanidesz, Süveges 1, Bodoróczki 1, Macsi P. 2, Kis, Takács, Pethe 2, Macsi M., Nagy 1, Molnár

 

Miroslav Bajin vezetőedző értékelése:

„Három meghatározó játékosunk – Kósik Soma, Tőzsér Dávid és Zsilák László – nem tudott elutazni velünk, így tudtuk, hogy a szokásosnál is nehezebb dolgunk lesz. A Szentes ellen ezúttal is jól kezdtünk és sokáig tartottuk magunkat. Az utolsó másfél negyedben aztán beragadtunk, ellenfelünk pedig nem kegyelmezett. Az viszont pozitívum, hogy ismét sikerült csaknem 10 gólt lőni nekik. A Szeged elleni mérkőzésen végig nagyon összpontosítottunk és jól is játszottunk. Nagyon sajnálom, hogy így sikerült a vége. Sajnos a rutin hiánya itt most nagyon sokba került, hiszen saját magunkat vertük meg. A bosszantó vereség bennünk maradt a mai Pécs elleni találkozón is, ahol egy kiválóan összerakott, több éve együtt játszó csapattal találkoztunk. A második játékrészre érkeztünk meg igazán a meccsbe, ott több pozitívumot is láttam. Megyünk tovább, dolgozunk és reméljük, a következő fordulóban megszerezzük az első pontjainkat.”

Az alsóház állása:

  1. UVSE-Hunguest Hotels 9 pont (+17)
  2. Szegedi VE 9 pont (+10)
  3. PVSK-Mecsek Füszért 7 pont (+8)
  4. Metalcom-Szentes 6 pont (+9)
  5. Kaposvári VK 3 pont (-4)
  6. KSI SE 1 pont (-11)
  7. Debreceni VSE 0 pont (-13)
  8. Tatabányai VSE 0 pont (-16)

Iroda zárvatartás

2020. augusztus 05. - 13:19

Lezárult az első tesztelés!

2020. augusztus 15. - 11:35