Az E.On férfi OB1 17. fordulójában a debreceniek a Tigra–ZF-Eger együttesét látják vendégül a Zákány utcán. Ősszel a mieink súlyos vereségbe szaladtak bele a hevesi megyeszékhelyen, melyet szombaton mindenképp szeretnének elkerülni.

A felek legutóbb október 22-én találkoztak, akkor Petrovai Márton csapata kiütéses, 17-2-es győzelmet aratott. Ennyi tudáskülönbség semmiképp nincs az együttesek között, de tény, hogy itthon sem lesz könnyű feladat visszavágni az egrieknek. Jó előjel lehet, hogy a DVSE a legutóbbi hazai meccsén megszerezte első győzelmét a Kaposvár ellen, de az Eger elleni bajnoki várhatóan még nagyon kihívás lesz.

„Egy győzelem azért még nem változtatott meg semmit, csak egy olyan útra léptünk rá, amelyre szeretnénk. A Pécs otthonában mindig nehéz nyerni, viszont hazai medencében minket is nehéz megverni. A Kaposvár ellen sikerült itthon tartani a három pontot, bízom benne, hogy a hétvégén tudjuk folytatni ezt a jó sorozatot.” – vélekedett Stefanidesz Levente, aki a legutóbbi győzelemből három góllal vette ki a részét.

(Stefanidesz Levente jó játékára most is nagy szükség lesz. Fotó: Nagy Anita)

A legutóbbi játéknapon mindkét együttes vereséget szenvedett. Süveges Máté csapata fájó vereséget szenvedett a Pécs ellen idegenben, az Eger pedig a Fraditól kapott ki hazai környezetben. Ellenfelünk idén is komoly erőt képvisel az OB1-ben, jelenleg a nyolcadik helyen áll hat győzelemmel és tíz vereséggel.

„A Pécs ellen többször támadhattunk a háromgólos vezetésért, de buta hibákból sosem sikerült és megadtuk az esélyt nekik, hogy felzárkózzanak. Az Eger ellen ezeket a butaságokat semmiképp nem szabad elkövetnünk. Ellenfelünk egy erős, masszív csapat, úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma fog dönteni. Nekünk az a lényeg, hogy koncentráltan játsszunk az elsőtől az utolsó másodpercig.” – nyilatkozta a találkozó előtt Süveges Máté, a DVSE-Master Good vezetőedzője.

A DVSE-Master Good – Tigra-ZF-Eger bajnokit szombaton délután négy órától játsszák a Debreceni Sportuszodában.

Hajrá DVSE!

HaBaWaBa információk

2022. január 27. - 15:05