Fájó pofonba szaladt bele hazai medencében a DVSE. Miroslav Bajin együttese sima, 10-7-es vereséget szenvedett a tökutolsó, eddig még pontot sem szerző Tatabánya ellen.

Pedig ígéretesen indult az összecsapás. A Kósik Soma eltiltása miatt szerephez jutó Somorjai Péter bravúrral nyitott, a kontrából pedig Süveges Máté lőtt bombagólt a hosszúba. A csapatkapitány góljára góllal válaszolt a TVSE, hamarosan viszont ismét a hazaiaknál volt az előny: Oltean Sebastian értékesített egy emberelőnyt. Kevesen gondolták, hogy ekkor fog utoljára vezetni szeretett csapatunk…pedig így történt. A vendégek zsinórban háromszor voltak eredményesek, így két gólos előny volt a javukra nyolc perc után (2-4)

A második negyed az eltékozolt DVSE-helyzetekről szólt. Mindösszesen két gól esett, holott a hazaiak többször is támadhattak azért, hogy egy gólra megközelítsék a Tatabányát. A társaság sajnos fejben máshol volt, pedig még rengeteg hátra volt a találkozóból. Bő mésfél perccel a nagyszünet előtt Tőzsér Dávid lőtt szép gólt, de a TVSE ennek ellenére meg tudta őrízni a két gólos fórt. (3-5)

(A kapuban ezúttal Somorjai Péter bizonyíthatott. Fotó: Nagy Anita)

A fiúkat sajnos a rövid pihenő sem rázta fel. A vendégek magabiztosan játszottak, a DVSE játékosain pedig egyre inkább meglátszott, hogy nyomja őket az eddig nem igazán tapasztalt esélyesség terhe . Krasznai Bendegúz okos akció és Smitula Gergő szépségdíjas centergólja sovány vigaszt jelentett, a Tatabánya viszont hármat is lőtt és három gólos előnnyel várhatták a záró felvonást. (5-8)

Az utolsó nyolc percben némi tűz látszott a hazaiak szemében, a lelkesedést azonban hamar letörte a 9. TVSE gól. Habár Macsi Patrik és Stefanidesz Levente is betalált a folytatásban, a Tatabánya nagyon okosan pörgette le az utolsó perceket. A végén még az egész meccsen tarthatatlan Keresztúri Márton belőtte a tizediket, kialakítva a 10-7-es végeredményt.

E.On. Férfi OB1 15. forduló

Debreceni VSE–Tatabánya VSE 7-10 (2-4, 1-1, 2-3, 2-2)
Gólszerzők:
Macsi P. 1, Stefanidesz 1, Süveges 1, Smitula 1, Oltean 1, Krasznai 1, Tőzsér 1, ill. Keresztúri 4, Vad 2, Mladinoczky 2, Márkus 1, Korbán 1

Miroslav Bajin vezetőedző nyilatkozata:

Ez a teljesítmény méltatlan volt hozzánk. Egész héten kőkemény munkát végeztünk, ma viszont szinte semmit nem láttam viszont abból, amit megbeszéltünk. Buta hibákat követtünk el szinte végig és sajnos nem tudtunk megbirkózni azzal a ténnyel, hogy ezúttal mi voltunk az esélyesek. Gratulálok a Tatabányának, teljesen megérdemelten nyerte meg a mai találkozót.”

Nézzük a tényeket: a találkozó előtt szinte biztos volt, hogy ha a debreceniek behúzzák a szezonbeli utolsó bajnokit, nyugodt szívvel mehetnek el karácsonyozni. Tíz ponttal zárták volna az őszi szezont, ami a KSI ellen hét, a TVSE ellen pedig tíz pontos előnyt jelentett volna a kiesés ellen vívott harcban.
A csapat egész héten rendkívül fegyelmezetten készült, Miskolcon edzőmérkőzést is játszott, de ennek sajnos most nem lett meg az eredménye. Voltak előtte is biztató jelek, nem is egy. A szentesi bravúrgyőzelem káprázatos volt november végén és három negyedig a Vasas ellen is bőven partiban volt az együttes múlt héten. Ma azonban a nagy akarásnak sajnos nyögés lett a vége. Ez van, menni kell tovább, hiszen ez a csapat sokkal többet tud annál, mint amit a mai mérkőzésen mutatott. Reméljük, hogy a karácsonyi szünet testi-lelki feltöltődést hoz mindenkinek a végtelen halászlé, töltött káposzta és bejgli mellett, és megerősödve, újult erővel vágnak majd neki a 2021-es évnek. Könnyebb dolguk nem lesz, de idén bebizonyították, hogy több van bennük, mint az sokan hitték a szezon elején.
Jó pihenést Srácok!

Mindent bele, Fiúk!

2020. december 11. - 16:19

Ruhacsomagok átvétele

2020. december 14. - 17:39