Megkezdi szereplését a férfi vízilabda OB I. 2019/20-as szezonjában a DVSE, Miroslav Bajin együttese szerdán 20.45-től az UVSE ellen mérkőzik meg idegenben.

Klubunk az OB I-es rajt előtt, kedden délután évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Viktória Étteremben, ahol szó esett többek között a felkészülésről, az igazolásokról és a reményekről is. Az előző szezonban a bravúrnak számító nyolcadik helyen záró együttes játékoskerete a nyáron jelentősen átalakult. Öt meghatározó ember távozott, Stefan Vidovics, Dőry Farkas, Lukas Durik, Giorgo La Rosa és Fejős Róbert is eligazolt. Érkezők is voltak, Telegdy András, Vancsik Levente, Rádli Rajmund is a Debrecenben folytatja, illetve az utánpótlásból felkerült a felnőtt csapatba Somorjai Péter.

A gárda július első hetében kezdte meg az alapozást, a programban több felkészülési torna is szerepelt. Vasárnap és hétfőn már élesben is megmérkőztek Miroslav Bajin tanítványai, a BENU Magyar Kupa selejtezőiben, ahol a harmadik helyen zártak.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta, a város továbbra is fontosnak tartja a különböző sportszervezetek támogatását. – A vízilabda Debrecenben az egyik legfontosabb sportág, így természetes, hogy patronáljuk a klubot. Sokan szoktak a pólómeccsekre kilátogatni a sportuszodába, ahol egyre több saját nevelésű játékosnak lehet szurkolni. Bízunk benne, egyre több példakép nevelődik ki, és sokan kapnak kedvet a rendszeres testmozgáshoz.

Becsky István, az egyesület elnöke kiemelte, folytatódik a fiatalítás, a felnőtt csapat 17 fős keretéből immár 12-en debreceniek. – A szakmai munka magas színvonala továbbra is biztosított, Miroslav Bajin már több éve dolgozik Debrecenben. Ahogy tavaly, úgy idén sem tűztünk ki konkrét célokat, nem akarunk plusz terheket rakni a fiatal egyletünkre – fogalmazott a vezető.

Az OB I-es gárda vezetőedzője, Miroslav Bajin szerint természetes, hogy fiatal tanítványai még hullámzó teljesítményt nyújtanak, de bízik benne, hogy a fejlődésük töretlen lesz, és hamar felveszik a ritmust. Már a bajnoki rajton, az Újpest ellen is reménykednek legalább egy pont megszerzésében.

A DVSE rutinos csapatkapitánya, Kovács Gábor is részt vett a nyitóeseményen. – Sokan mondták nekem az elmúlt hetekben, hogy meggyengültünk, de én mindenkinek azt válaszoltam, hogy ez nem így van, csak megfiatalodtunk. Az MK-meccsek is bizonyították, még messze vagyunk attól a játékstílustól, amelyet képviselni szeretnénk, de dolgozunk tovább. Remélem, minél hamarabb összeállunk, a fiatalok bizonyítani szeretnének, már az UVSE ellen is jó eredményben bízunk – nyilatkozta.

Ruharendelés

2019. szeptember 02. - 13:52

Ötgólos vereség a szezonnyitón

2019. szeptember 04. - 20:19