Szombaton 18 órától szezonbeli utolsó mérkőzését játssza a DVSE vízilabdacsapata a Budapesti Honvéd vendégeként. A jelenleg 1-1-el álló párharc harmadik mérkőzése dönt a bajnokság hetedik helyéről.

Ismét a Kőér utcában vendégszerepelnek a debreceni pólósok, miután szerdán hazai medencében büntetőkkel legyőzték a BHSE együttesét, kiegyenlítve ezzel a két győzelemig tartó párharcot. Egy héten belül harmadjára találkoznak egymással a felek, hiszen a fővárosi egygólos vereség után Kósik Somáék nagyot küzdve végül kiharcolták a mindent eldöntő összecsapás lehetőségét.

-Ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre is, mint a szezon során az összesre, már négyszer játszottunk velük ebben a kiírásban, úgyhogy valamivel könnyebb dolgunk van ezen a téren. Szeretnénk megszerezni a 7. helyet, nem lesz egyszerű, de reméljük, hogy minden rendben lesz, és le tudjuk őket győzni idegenben is. Az év során sok lehetőséget kaptam Miroslav Bajin vezetőedzőtől, remélem ez szombaton sem lesz másképp, szeretnék jó játékkal hozzájárulni a meccshez. Utoljára szállunk medencébe a bajnokságban, mindenki nagyon motivált lesz, mindent bele fogunk adni, szeretnénk szépen zárni az évet. –mondta a találkozóról Macsi Martin.

A debreceniek a szezon során jócskán az elvárások felett teljesítenek, hiszen amellett, hogy bejutottak a felsőházba, több nagyon értékes skalpot szereztek a Sportuszodában, tették mindezt a bajnokság harmadik legfiatalabb keretével. Bár már a nyolc közé jutás, és az ott nyújtott játék is megsüvegelendő, az eddig mutatott harcossággal koránt sem elérhetetlen a 7. hely.