Hétgólos vereséget szenvedett a DVSE csapata az 5-8. helyért vívott keresztjátékban Miskolcon. Az alapszakaszból hozott eredményeknek köszönhetően a párharc ezzel le is zárult, Miroslav Bajin fiai pedig a 7. helyért játszhatnak a folytatásban.

Mindkét együttes nagy energiákat mozgósított védekezésben a találkozó elején, hiába jutott mindkét csapat emberelőnyhöz, a kapusok eszén nem lehetett túljárni. A negyed derekán La Rosa törte meg a gólcsendet, és akcióból megszerezte a vezetést a hajdúságiaknak. Ezt követően a hazaiak is felébredtek, Vadovics és Bowen révén pedig egy perc alatt fordítottak (2-1). Nem hagyta magát azonban a DVSE, és egy szépen végigjátszott fórból Durik egyenlített, így döntetlennel zárult az első nyolc perc.

Két borsodi góllal indult a második játékrész, Milicsics akcióból, Sztojanovics előnyből volt eredményes. Hiába szépített Fekete Gergő, Misics szinte azonnal visszaállította a kétgólos különbséget (5-3). Három perccel a nagyszünet előtt a héten harmincadik születésnapját ünneplő Kovács Gábor jelentkezett egy góllal, de a vendéglátóknak erre is volt válasza, Bowen gólja után 6-4-es vezetéssel várhatták a fordulást.

A harmadik nyolc perc is egy miskolci találattal indult, de Fejős kiharcolt büntetőjét Fekete gólra váltotta, így maradt a közte kettő. A hazaiak érezhetően le akarták zárni a párharcot már az első mérkőzésen, és légiósaik vezérletével 9-5-re elléptek. Fekete akcióból megszerezte önmaga harmadik, csapata hatodik gólját is, de a negyed zárása a Miskolcé volt, a nagyszerűen játszó Misics újabb emberelőnyös góljával már eldőlni látszott a találkozó.

A záró felvonás már egyértelműen a hazaiakról szólt, Miroslav Bajin tanítványai pedig érezhetően elfáradtak. Sorozatban szerzet négy góljával az MVLC lezárta a találkozót, melyre már csak az egyébként klasszis teljesítményt nyújtó Fekete Gergő tudott válaszolni. A két csapat szezonbeli ötödik mérkőzését is a borsodiak nyerték, így ők játszhatnak majd az 5. helyért. A debrecenieknek ennek ellenére sem lehet szégyenkezni valójuk, fiatal keretükkel helyenként ismét egyenrangú ellenfelei tudtak lenni jóval esélyesebb ellenfelüknek. A DVSE így a 7. helyért játszhat majd a bajnokságban, ellenfelük a Honvéd-BVSC párharc vesztese lesz.

PannErgy-MVLC-Miskolc – DVSE 14-7 (2-2, 4-2, 4-2, 4-1)

MVLC: Csoma – Banicsevics 1, Nagy, Bowen 2, Bedő 1, Lőrincz, Sztojanovics 2 csere: Vismeg 1, Hornyák, Vadovics 1, Misics 4, Milicsics 2, Szőke.

DVSE: Kósik – Dőry, Durik 1, Vidovics, Kovács 1, Fekete 4, Macsi P. csere: Smitula, Zsilák, La Rosa 1, Dienes, Fejős.

Miroslav Bajin: Az első félidőben egész jól odatettük magunkat, diktáltuk a tempót, de sok kontránk kimaradt, amiből lefordultak bennünket. A második félidőben sok volt a támadóhibánk, és center poszton is elfogytunk, de így is büszke vagyok a fiúkra, ma is nagyon harcoltak. Szerettünk volna szorosabb meccset játszani, és bár a különbség szerintem nem reális, megérdemelten nyert a Miskolc. Voltak pozitívumai a mérkőzésnek, melyekre igyekszünk építkezni, szeretnénk megszerezni a 7. helyet a bajnokságban.